Jövő

 

A betakarítások utáni számvetés lesújtó képet mutatott. Az év vége összességében megmutatta Trepp számára, a maga mögött hagyott hónapok eredménytelenségét. A idő, az aszály és kiemelkedően magas megbetegedések után már csak a piac gyengélkedése kellett így év végére és ez aztán rátette a tövis koronát az egész évi munkára.

- Uram ne búslakodjon, a következő év majd jobb lesz – vigasztalja Treppet a kereskedelmi vezetője.

- Tudod, nem is lenne itt baj, ha nem ez lenne zsinórban a harmadik. – válaszolja vissza majd mintha nem történt volna meg ez az egész mosolyt erőltet az arcára és folytatja. - …de nem lesz itt semmi baj. Végül is még mindig én vagyok a megye leggazdagabbja.

Trepp Horas valóban nem csak a legvagyonosabb, de egyben az ország legbefolyásosabb embere is volt.

 

Trepp korán hajnalban már felkelt. Ez nem volt olyan kirívó, mert aktív időszakban ő maga is szinte napkeltével együtt ment ki a birtokait szemlézni.

Viszont ma ruházatát és felszerelését tekintve mégis kirívónak látszott.

- Merre lesz az út Uram? – kérdezte az udvart éppen egy ásóval átszelő kertész.

- Megmászom a „Szent hegyet”. – válaszolta Trepp neki.

- A Szent meditálás hegyét? – kérdezett vissza a kertész, miközben egy pillanatra földbe gyökerezik lába.

- Igen.

- Az nem lesz veszélytelen Uram! - magyarázza a kertész, aztán huncut mosollyal folytatja: - De akkor ön Dahraan Shadir Mesterhez megy fel ugye?

- Helyes a meglátás. – válaszolja Trepp és már száll is be az eléggé leharcol terepjárójába.

Az út nem tart tovább egy fél óránál. A hegy nagyon magas és valóban televan egy tucat megmászhatatlannak tűnő függőleges sziklafallal. Nem is nagyon szeretik még a tapasztalt mászók sem, mert veszélyes, sok órás kemény mászás után egy magánterületre érkeznek, ami bár szépnek szép, de ott egy marcona, idős szerzetesfélével találkoznak, aki azt mondják, nem túl barátságos.

Persze aki ismeri, az tudja, hogy valójában egy bölcs ember. Nem sok ember találkozott személyesen vele, de az a hír járja, hogy látja a jövőt.

Treep pont ezért kezdte el megmászni a hegyet. Sok órányi szenvedés után, amikor felért a tetejére már éppen hogy csak annyi ereje volt, hogy hason csússzon át szinte a vízszintes szikla tetejére. Kicsit félt, hogy ennyi macera után ott lesz-e a bölcs. De amint a szeme a tető felé emelkedett, látta, hogy pár méterre ott ül.

 Ez a vízszintes terület egy kis faragott, díszes faház előtti terasz volt csiszolt kövekkel lerakva. Nem volt olyan nagy, de pont elég hogy akár 5-8 ember is leülhessen és nézze az előtte elterülő csodás tájat.

Miközben Trepp éppen meghalni készült a nagy megerőltetéstől – bár negyvenes évei elején járó tiszta izom-erő ember, őt is - kifárasztotta ez a mászás, a mester az orra előtt egy illat füstölőt legyezgetve csöndesen üldögélve szemlélte horizontot, úgy mintha nem is látná az épp megérkezettet.

- Üdv Mesterem! – köszöntötte pár másodperc intenzív levegő után kapkodás után Trepp.

A mester mintha le lenne lassulva, még mindig csak az illat füstölő füstjét szimatolta és csak jó pár másodperc múlva fordult a tőle 4-5 méterre most is a kövön fekvő férfi felé.

Üdvözöllek idegen! – fogadta a köszöntését végül és mintha mosolyt erőltetne arcára megkérdezte: - …teázni jöttél?

Treep ziláltan, nem is nagyon értve a kérdést, de összeszedve minden maradék erejét, felült végre és válaszolt a Mesternek:

- Nem! Én azért jöttem, hogy megmond nekem a jövőt. – válaszolta neki és jó pár levegőt véve hozzátette: - …de egy finom teát elfogadok Mesterem.

- Szóval teázni jöttél. - mondja a mester, miközben feláll és a kis házból fát hoz a szikla peremétől 4-5 méterre lévő megmagasított, elszeparált tűzgyújtó-helynek kialakított kőépítményhez és tesz egy adagot az eddig csak parázsló tűzre. A kis kőasztalra egy kancsót helyez, amibe előtte teafüvet rakott és a közben pattogni kezdő, lángra kapott tűz fölé egy vízzel teli edényt helyez, hogy felforrhasson. Trepp nézi és mivel még mindig kapkodva szedi a levegőt, csak ez után áll talpra és közelebb megy a szikla peremtől a tűzhöz. Egy kis vascső-szerű függőleges tartó áll a ház előtt, alul lóg rajta egy kicsike zászló, csomó betűvel, amit elolvasni nem tud. Benne már 2-3 arany „tallér”. Ebbe rakja bele a sajátját Trepp is és válaszol a mesternek.

- Tudod mester, nagyon rossz évet zártam és te tudom, hogy látod a jövőt. Én meg szeretném, ha elmondanád, mi vár rám az újévben.

A mestere piszkálja a tüzet, hogy gyorsabban kapjon nagyobb lángra. Egy egybefüggő barnás, sárga csuha van rajta, hozzáértők talán tricsívarának mondanák. Minden esetre látszik rajta, hogy ő elköteleződött. Úgy tesz, mintha nem is hallaná, mit mondott a tűzhöz közelebb húzódó férfi. Ilyenkor a hegyen már nincs hideg, de kimelegedve azért nem árt egy kis plusz forrásból szerzett meleg. A mestere aztán végül is ismét odafordul a férfihez.

- Én nem látom a jövőt! – mondja Dahraan Shadir Mester és visszaül a párnájára, kezébe veszi a füstölőjét és ismét maga felé legyezgetve élvezi illatát.

Trepp már majdnem teljesen kifújta magát és nem a levegő kapkodása végett, hanem megrökönyödésében nem találja a szavakat. talán egy fél perc is beletelik mire sikerül kinyögni:

- Az nem lehet! … én … itt mindenki … és …és én is … tudja mindenki, hogy  … Dahraan Shadir Mester te vagy a bölcs és a jövőt látó és megmondó mester! – nyökög egy sort a meglepett Trepp. – Egy valóságos csoda vagy. Látod, én majd odaveszek ettől a mászástól és a te korodban ide felmászni egyértelmű, hogy csak mesteri hatalmad végett vagy képes.

- Azt hiszed, hogy én felmászom ide? – kérdezi a mester komoran – nézzél rám megöregedtem, az izmaim arra elegendőek, hogy megvénült testem éppen hogy csak mozgassák.

- Ezt nem hiszem el. – rökönyödik meg Trepp - .. akkor hogy lehet? Hogy jutsz fel ide?  Mert innen ahol jöttem veszélyes, függőleges sziklák vannak, de a többi oldal is hasonló, hanem veszélyesebb! – magyarázza a férfi

- Hát helikopterrel! Hogyan másként tudnék? – mondja komoran még mindig maga elé nézve a mester. - A csőbe bedobott aranyat leviszem a Badah Radshiv piacra Rahul árusához. Ott elcserélem az árussal teákra, élelemre, vízre, fára, tüzelőre arra minimumra, amire szükségem van és feljövök ide a helikopterrel.

- De hát ez nem létezik te egy … - még folytatta volna, de a mester Trepp felé fordul és lassan, de határozottan a szavába vágva elkezdi mondani:

- Ti mind hitetlenek vagytok! Elveszítettétek a kapcsolatot a természettel, az Istennel és nem elégszetek már meg azzal, amitek van, hanem csak az tud örömöt okozni, ami még nem, vagy már nem is lehet a tiétek. – Trepp majdnem közbevág és akarja mondani, hogy „ő bizony nem”, meg hogy „épp most zárt egy rossz évet” de aztán inkább nem szól semmit így a mester folytatja: - Hitetlenként könnyebb elfogadni egy „varázsló” egy jövőt látó - vagy látni vélő – „boszorkány” humbugját, mint elfogadni teremtés szabályait, amiben te is és minden ember részese és egyben teste a komplex egésznek. Bárdolatlanul használjátok, zsigerelitek az erőforrásait és mivel nem hisztek, nem látjátok, hogy ezzel a nagy természeti testet – aminek része, testrészei vagytok ti is – így egyben a magatok testét is csonkítjátok.

- Én nem értem miről beszélsz mester, én csak tudni akarom, mi lesz a jövőm és én nem bántok senkit. – most már nem hagyja szó nélkül Trepp a mester szavait.

- Hm … mennyire egyszerű lett volna, ha a kérésedre mosolyogva előveszem a kristálygömbömet, belenézek és varázslatos karcsapások – esetleg csodás füstölgő jelenségek közepette – elmondom neked, hogy meg fogják gyilkolni az Édesanyád.

- Tényleg? – rökönyödik meg Trepp. A mester válaszol.

- Nem! Mondtam neked fiam. Én nem látom a jövőt. De ha látnám és azt mondanám neked, hogy meg fogják gyilkolni a feleségedet az ellenséged emberei, mit tennél?

- Ezt én … én el sem tudom … elképzelhetetlennek tartom … – hazudja Trepp, mert sok veszekedés és torzsalkodás van a szomszédos földek birtokosával és néha bizony megesik, hogy nem épp egyenes utakon járnak a gondolatok. Aztán belegondolva azért csak válaszol: - … de ha mégis így lenne, elkapnám azt aki a felelős és „megbüntetném”! – Trepp nem meri kimondani, hogy megölné, de a megbüntetni szót olyan nyomatékkal ejti ki a száján, hogy egyértelművé válik, mit is jelenthet.

- És ha azt mondanám, hogy az egyik részvény ezer százalékkal fog emelkedni az új évben? – kérdezi tovább mester.

- Mennék és vennék belőle.

- Látod fiam! Ez a baj! – A mester elgondolkodva néz a távolba.

- Miért lenne ez baj? – kérdezi értetlenkedve. – Megérkezve és körülnézve itt, ez valóban maga a béke szigete. Egy bölcs emberrel teázni, lesve minden okos mondatát és tanácsát meg csak jó lehet.

- De te nem ezért jöttél! A mai embernek nincs ideje semmire. Ugyanúgy nincs ideje kivárni a jó dolgokat, mint ahogy nincs ideje megjavítani az elromlottakat. Mostanában mindenki csak arra vár, hogy varázsütésre történjen minden. Ha nem így történik, akkor frusztrált lesz. Te is varázslatért jöttél ide. És ha én „varázsoltam” volna neked, akkor az meghatározta volna az életed és a szerint cselekedtél volna, amit én mondok. Hinnél a „varázsgömböm” jóslatának és mert vágysz az azonnali, könnyű csodára elfogadod és a könnyebb, járhatónak tűnő utat választod. Mi van ha tévedek és a jóslatom miatt előre „ megbünteted” vélt gyilkosokat? Mi van ha tévedek és a részvény nem ezer százalékot emelkedik, hanem legalább ugyanannyit veszít az értékéből?

- De aki látja, a jövőt az nem téved!

- Ezért mondtam, hogy te nem „ezért” jöttél. – válaszolja Dahraan Shadir Mester.

    Trepp elgondolkozik és csak megkérdezi, bár kicsit csalódott.

- De akkor mit tegyek?

A mester hosszan néz maga elé és a füstölőből még mindig árad ki a finom illat. Aztán lassan válaszol:

- Adok neked tanácsot, de nem lesz könnyű elfogadni és nem biztos, hogy tetszeni fog. Az emberek mind valami hatalmas dologra, csodára, életet megváltó hatalomra, erőre, gazdagságra vágynak. Ráadásul ezt azonnal akarják és legtöbb esetben mástól remélik. Aztán ha nem kapják, meg akkor csapkodva szidják a világot, az Istent, a Sorsot, vagy akár a kertbe kiszabadult kutyát, aki cafatokra rágta a cipőt, széthordta a miniatűrre szaggatott újságot, letarolta a virágokat és feldöntött mindent, ami mozdítható volt. Pedig egyedül te vagy mindenért okolható. Azt mondod, hogy a jövőt akarod tudni, mert kapni akarsz egy instant megoldást arra, ami éppen most nem engedi tökéletesíteni gazdagságod, hatalmad és előremeneteled. Én meg azt mondom, hogy pont a romlás felé hajt. Mert nagyon sok esetben - de ebben az esetben biztosan - az egy nagy sokkal kevesebb, mint a sok kicsi. Semmi mást nem kellene tenned, csak leülni és a helyett, hogy buta dolgokat fogadsz meg és varázslatokra vágysz, megteremted a következő éved minden napjának tetteit. 365 napon át egy keveset tenni a cél érdekében sokkal nagyobb erő, mint egy nap várni egy nagy csodára. Aztán ha az nem jön össze, akkor kibukni.

- Na de ha bejön, akkor meg nagyon jó érzés. – szúrja közbe Trepp.

- Tényleg? – a mester közben a felforrt vizet áttölti a kancsóba, hogy kiázzon a teafűből a zamata. Majd miután visszaül, folytatja: - Milyen szép is lenne, ha amikor jól megy, akkor minden napodon tudnál örülni és hálát adni. De e helyett az élvezet nem okoz örömet, mert csak megéled és természetesnek veszed. Sokszor ez mutatja azt, hogy nincs is rá valójában szükséged. Amikor viszont probléma van, azonnal szaladsz fűhöz-fához – látod még hozzám is felmásztál - és mindenkit okolsz, rögtön kell a megoldás. Te viszont, soha nem vagy hibás. Soha nem érzed, hogy te magad vagy képes megoldani a helyzeted. Amikor viszont minden jól megy, akkor csak te vagy, aki azt élvezheti. De ha belegondolsz, mégsem vagy boldog. Kell a következő, még nagyobb hatalmat, gazdagságot adó varázslat, amire nincs is szükséged.

- Azért ez nem így van, szegénynek lenni nagyon rossz! – vitatkozik a mester szavaival.

- Hajszolod az időt és versenyt futsz a hó végével. Soha nem vagy megelégedve és félsz attól, hogy nem marad pénzed és éhen veszel. Nincs időd élvezni a jó dolgokat. Megteremtette az ember a saját maga arany kalitkáját, amibe önként lép be és csukja magára az ajtót, majd ugyanazzal a mozdulattal dobja el távol a kulcsot, hogy még csak ki se tudja később nyitni.

- De ez pont csak a szegényeknél van meg. Ha gazdag vagy, akkor nem kell félned. – magyarázza Trepp.

- Akkor miért is vagy itt? Miért félsz a jövőtől? Tudod fiam, minden ember a maga szintjén nyomorog, miközben a világ legnagyobb gazdagságán ücsörög. Évről-évre túllicitálják magukat, hogy még szebb ruhát, még jobb telefont, még több ajándékot vegyek és adjak és így tovább. És meddig mehet ez? Végtelenségig nem fokozható. A természet megbüntet és az emberek kiégnek. Az ingerküszöbök az egekbe és már csak azért megy a hiszti, mert valaki nem kapott „csak” egy ezer dolláros telefont, aminek a 90 százalékát ki sem használja, de menő. Kinek? Ki előtt? Mert, hogy a természet és az Isten előtt biztos, hogy nem! Természetesen a fogyasztói társadalom másik oldalán ott lesnek vigyorogva az ördögi varázslatot adók, és biztosítják a világ számára az évről-évre drágább kütyüket, amiket a legtöbb ember nem arra használ, amire valók lennék, pláne azért, mert mint mondtam ki sem tudják használni. És még ha ki is tudnák nincs rá idejük. És mivel nincs rá idejük, örömük sem tud lenne benne. – magyarázza a mester aztán kis szünet után hirtelen ezt kérdezi: - Van medencéd?

- Természetesen kettő is. – válaszolja Trepp szinte ki is húzva magát.

- Mikor úsztál benne utoljára? - kérdezi a mester.

- Hát most ebben az évben… úgy alakult mester, hogy … azért nem még, mert …

- Erről beszélek. – fojtja a szót belé a mester - Amid van, már nem tud örömet okozni és ami még nincs azután sóvárogva vágyakozol és hajtasz, közben meg nem marad időd az értékekre. Az emberek addig ügyeskedtek, hogy kiirtották maguktól a csöndet. Nincs „én” idő. Nem hogy egy órát még tíz percet sem tudnak leülni úgy, hogy csendbe ne csináljanak semmit. Mindig kell valamihez nyúlni, megigazítani egy terítőt, válaszolni egy üzenetre… Nem létezik már csönd. Az ember szisztematikusan megszüntette a csöndet, mindenhol szól valami, még a hálószobában is televízió van és a fürdőben is zene szól. Nem tud az ember, nem tud az emberi éned sehová sem nyugalomba menekülni. Nem tudsz már csak úgy „semmit” sem csinálni. Mindig kell valamit tenni. És még csodálkozol azon, hogy el vagy gyötörve, amikor soha nem nyugszik sem a szellemed sem a lelked? Ha nincs „én” idő, akkor hogy tudna bárki a teremtőnek időt szánni „ebből” ami nincs is? Nem kell buddhistának lenni és még csak hívőnek sem, hogy imádkozni, vagy mantrázni tudjon bárki. Egyszerűen csak add meg a testednek, ami a testednek kell, a szellemednek, ami a szellemed fittségéhez kell a lelkednek, ami a lélek egészségéhez kell és az Istenednek, ami összeköt téged és az univerzumot a teremtővel. És ez lehet egy valódi Isten, a teremtő természet, vagy hihetsz bármiben, ez az ima elég, ha a saját szavaiddal történik, amivel megköszönöd a körülötted lévő „transzcendens”-nek az életed minden pillanatát. Ezt az időt csakis az „én”-idődből adhatod… elsőként teremts magadnak időt, hogy időt „adhass”.  

A mester eközben kitöltötte a teát két kis cserépedénybe. Az egyiket a kialakított kőasztal vendégéhez közeli végébe tette, hogy elérhesse, a másikat meg az asztal magához közel eső végére.

- Azt hittem te segítesz nekem! Te vagy a bölcs mester! Segíts nekem én megteszem azt amit te mondasz. – kérleli a mestert Trepp.

A mester alig ült le pár másodperc múlva ismét felkel és a teáskanna maradék tartalmát Trepp színültig teával tele lévő cserépedényébe tölti. Mivel az eddig is tele volt, szépen kezd kifolyni.

- Mit csinálsz mester? Abban már elég tea volt, nem kell túlöntened még meg sem ittam. – hüledezik Trepp.

A mester leteszi a teáskannát és visszaül a helyére. Egy fél perc is eltelik, aztán a férfi felé fordulva ezt mondja:

- A te poharad már akkor tele volt, amikor ide felmásztál. Ha egy pohár tele van - ráadásul saját magával - akkor abba nem lehet már tölteni, mert kicsordul. Úgy jöttél már ide, hogy saját magaddal voltál tele. Én semmit nem tudok hozzátenni, mert már így sem férsz el magadban, magadtól. Felmásztál ide a sziklára a békét keresni? Ez olyan, mint amikor a levegőért kilométereket utazol miközben otthon a saját levegőd meg szennyezett, mert beszennyezted. Nem itt van az a nagy béke… a béke belül a lelkedben, vagyis mindenhol ott van, ha nem ölöd meg éppen ott ahol élsz azt! Így nem tudok neked többet segíteni.

Trepp gondolkodni próbál és picit csalódott is. Felmászott ide és most olyan érzése van, mintha ezernyi vád érte volna, de valós megoldást nem kapott volna a problémájára.

- Szomorú vagyok Mesterem. Nem tudom mi tévő legyek. Sok évnyi kudarcon túl, kell találnom valami megoldást.

- Hát semmire nem figyeltél abból, amit neked eddig mondtam? Látod ez van, ha nincs hely a megoldásra ott ahova szánod a megoldást. – magyarázza a mester, de Trepp tudatáig valahogy csak nem akar elérni. Aztán ezt kérdezi: - Az elmúlt években sok földet, állatot, pénzt veszítettél el?

Trepp gondolkodik, mert megint valami csapdát vél felismerni a kérdésben, de aztán nyugodtan válaszol.

- Nem vesztettem földet meg állatokat sem. Pénzt sokat kellett bele pumpálnom, hogy plusz nullára ki tudjam hozni a gazdaságomat, de nyereséget nem tudtam hozni.

- Nyereség. Már megint a plusz többlet. Ha jól értem az elmúlt években, mint ahogy eddig is: ettél, ittál, megvettél mindent a családodnak, a gazdaságodnak, kifizettél minden embert, eladtad azt a kevés megtermelt dolgot, amit az év adott, csak épp plusz profitot nem tudtál hozni. Mégis elégedetlen vagy.  Sajnos, amid van, azt nem tudod élvezni már, mert leköti a figyelmed az, amit még nem értél, vagy soha el sem tudsz érni. Te túl gazdag vagy már ahhoz, hogy gazdagnak érezd magad és ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy van időd butaságokra, vagy más megbüntetésére illetve arra, hogy varázslatokat hajszolj… a fuldokló embernek hiába kínálsz szalonnát, el van foglalva éppen a levegővétellel. Ha valóban baj lenne, akkor magával a problémával foglalkoznál ezer százalékkal nem pedig azzal, hogy épp délibábot kergess. Mert kergeted a boldogságot, hajszolod a nagy jót. És hogy tudod ezt megtenni? … úgy, hogy épp ott van a boldogság előtted. S te mit teszel a helyett hogy boldog lennél? … hajszolod, így soha el sem érheted. Tanuld meg megbecsülni azt, amid van, és kezd el élvezni azt, amit eddig megszereztél. Mert ha folyton csak valamire vágysz, akkor soha semmit el nem érő, mindig valamire vágyó emberként, sivár életed lesz. Az emberek haszontalan dolgokkal veszik körül magukat, amiket nem tudnak a haláluk után magukkal vinni. Azért haszontalan, mert a végső cél eléréséhez, semmi szükség nincs rá.

- De akkor nem szabad venni értékes dolgokat, használati eszközöket? kérdezi Tepp kiábrándulva kicsit.

- Na az a másik véglet, a ló túloldala. Ha eljutnál egy olyan szintre, akkor tudnád mondani, hogy nincs szükséged igazán semmire. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne szórakozz és ne élvezd az életet. Mondok neked Fiam egy történetet: Volt egy vagyonos ember, aki egykor megkérdezte az Isten-embert a földön, hogy hogyan juthat el a mennyek országába… ezt a választ kapta: menj és oszd szét vagyonod, majd jöjj vissza hozzám és kövess engem. Ez az ember nagyon elszomorodott, mert igen nagy vagyona volt. Soha nem ment vissza, mert sokkal ragaszkodóbb volt az e-világi vágyaihoz kapcsolódó vagyonához, mint hogy azt szét tudta volna osztani. Ha bármi van a lelkedbe, a gondolataidba, ami ideköt a földhöz az emberi. De ez így szép és jó is… viszont ha fejlődni akarsz, akkor teljesen ki kell üresedned, olyannak kell lenned, mint egy gyermek, akinek mindegy hol van csak az édesanyja, meg az édesapja ott legyen… ők neki a minden, és ha minden van, akkor nem kell semmi se már.  Mi kell egy embernek egyébként az életben: talán egy ásó, hogy meg művelje a földet, egy kasza, hogy learassa a búzát és szerető figyelem, amivel felnevelheti az örököseit. Minimális dolgok, amikre éppen szüksége van… de az ember többre vágyik és nem tud örülni annak, ami éppen ott van előtte … mindig is ott volt… nem látja a szerető szemét a szerelemnek … nem látja azt a vagyont, ami a testében egészségként adatott és csak hajt előre kergeti a nagy célokat. Az az igazi vagyon, amit ha elveszítesz „x” idő múlva meg tudod ismét szerezni. A többi csak szemét és kacat, felhalmozott szükségtelen hulladék, amivel az ember hatalmat, nagyképűséget és álnokságot tud fenntartani leginkább és elragadja a sötétség magával. Sokkal nehezebb nagy vagyonnal jónak lenni, mert akinek semmije sincs, az nem aggódik attól, hogy bármit elveszíthet.

- Most igen elszomorítottál engem Dahraan Mester! – mondja valóban kifacsart képpel Trepp. – Nem tudom, mi tévő legyek.

- Idd meg Fiam a teád! Én útravalóul mondok pár tanácsot még az újévre neked, mielőtt elmennél. Te döntöd el, hogy megfogadod azokat, vagy nem. De azt mondják, hogy aki e szerint él, annak az életébe be fog világítani a valódi boldogság. Hát akkor kezdjünk is bele: (mondja a mester miközben jó kövéren beleszürcsölt a teájába)

1. Először is soha ne csüggedj el. Tudom ez nehéz sokszor, de csak gondolj bele, milyen előnyt hordoz magában a csüggedés. Beláthatod, hogy semmit, így ha érzel is olyankor magadban ilyet, tréningezd magad rá, hogy minél előbb szabadulj meg tőle, mert csak visszahúz.

2. Ne keress csodát, mert bár a csodák léteznek, nagy hittel, sokat kell ahhoz nyitott szívvel és alázatos lélekkel fohászkodni, hogy te is láthasd.

3. Szeresd a feleséged és ne legyél túl szigorú a gyermekeiddel, mert ők a legnagyobb kincs az életedben és ha elveszted őket, nem ér fel semmilyen vagyon hatalom azzal, mint az ő szerető figyelmük. Vezesd a családod életét az örömre. Ha teheted, naponta mondd el nekik, hogy szereted őket.

4. Fogadd meg, hogy innentől naponta három embert megdicsérsz valamiért, amit lehet, hogy eddig is láttál, éreztél, tudtál, de soha nem mondtad ki. Itt az idő, hogy tedd meg. Itt az idő, hogy naponta kezdj el dicsérni az embereket.

5. Naponta kétszer vállalj át – legyen az egészen apró dolog is akár – egy feladatot egy másik, akár ismeretlen embertől is.

6. A szavaidat úgy forgasd, hogy azok mindig legyenek inkább barátságosak és gondold meg többször azt, hogy mikor engedheted meg magadnak azt, hogy durva legyél.

7. Legyél alázatos, szelíd, barátságos ne irigyeld azt, ami a másé, hanem e helyett tekints arra, amid van és tölts időt a meglévő értékeiddel és ezek oszd meg másokkal is, ha teheted.  

8. Akkor beszélj, ha kérdeznek, vagy ha biztos vagy abban, hogy amit mondasz az valakinek, vagy valaminek a javát szolgálja és előre haladhat általa akár a világ.

9.  Legyél segítőkész és szorgalmas és a céljaid legyenek mindig olyanok, amik nem homályosítják el a tudatod! Mert végén semmit nem vihetsz magaddal a túlvilágra.

10. És végül minden napod kezd azzal, hogy hálát adsz a teremtőnek azért, hogy felébredtél és este azért, amid van.

 

Ahogy Trepp mászott vissza, sok gondolatot cipelt magával lefelé. Többek között tudta, hogy otthon megcsókolja a feleségét és magához öleli a kislányát. Aztán érezte a finom tea ízét még a szájában és eszébe jutott a 7. pont „… oszd meg másokkal is, ha teheted”. Tudta, hogy az újévben veszteség ide, vagy oda minden dolgozójának ad egy kis szerény prémiumot. A mai napi kaland után érezte, valahol hogy nem túl jó ember, de emlékezett a mester gondolataira és a helyett, hogy fogadalmakat tenne a jövőt illetően, hogy mit fog másként csinálni, milyen cselekedeteivel fogja majd jobbá tenni a következő előtte álló évét, inkább azon gondolkozott, hogy elkezd örülni annak, amije van. Nem lesz most fogadalom, nem lesz vágy az újra, csak leül a családjával a nappaliban és olyan sok idő után először - még ha pillanatnyilag hülyének is nézik majd – elkezd beszélgetni velük és elmondja nekik, hogy mennyire szereti őket. Ennél boldogabb új évet nem kívánhatott volna senki másnak. Tudta, hogy ez az év más lesz, mint a többi…