Első fejezet: „A temetés”

A ravatalozóval pont szemben, attól pár száz méterre az öreg nagy diófa alatt, a központi út mellett közvetlenül helyezik éppen örök nyugalomra Tomot. Sokan mondják, hogy nem éppen az igaz ösvények, illatos bokrai között járta nyugodt életének útjait.

A temetés is jól mutatta, hogy a szürke kendős imádkozó asszonyok helyett, inkább fekete napszemüveget viselő sötét öltönyös, tagbaszakadt alakok védelmét élvezők toporogtak nyugtalanul a sírjául szolgáló gödör körül várva, hogy mikor vet már véget a pap a szertartásnak. Lábaik alatt a sok kis megérett és földre hullott dió, ahogy rá-ráléptek többször eltörve recsegték azt a bizonyos ropogó hangot. A temető fenntartói sokszor ki akarták dönteni már az öreg diófát mondván: „nem temetőbe való fa ez”, de aztán valahogy nem volt senkinek szíve kivágni a hatalmas fát.

A kántor miközben énekelt az ismerősök és rokonok egyenként, sorban egymás után földet szórtak a jó két méterre leeresztett koporsóra, miközben a temetkezés segítői már lapátokkal megkezdték a sír betemetését.

Az egész tömegben egy harsány-szőke, középkorú nő tűnt csak ki. Az aki éppen fekete, comb középig érő miniszoknyában és vörös, gazdagon kivágott felsőben hajolt le, hogy megmarkolhasson egy jó adagnyi földet. Sokan megbámulták, mert a kivágás alatti, feszes melltartó alig tudta megtartani a természet által nem sajnált, dúsan gömbölyödő javait és ez sok férfi számára - temetés ide, vagy oda - szemet gyönyörködtetően kihívónak tetszett.

A nő a magassarkú, vagány csizmájában egyet tipegett előre és egy viszonylag béna mozdulattal behajítani készült a megmarkolt földet. Olyannyira szögletesre sikeredett a mozdulat, hogy – bár csak kevesen vették észre, de a földdel együtt az ujjáról lecsúszott gyűrűje is beleesett a sírba. A munkások ütemes, kitartó lapátolással, megállíthatatlanul telítették meg a sírt és bár a gyűrű még koppant is egyet és sajátos, fémes, csilingelő hangját hallatta, a koporsó oldalához ütődve, azt követően alábukott pont mellé a sír legaljára betemetve a következő lapát földdel.

Mit lehet ilyenkor csinálni?

Szólni a temetkezés embereinek, hogy álljanak meg és valaki ássa ki a gyűrűt? Kockáztatva azt, hogy kegyeletsértő módon ráálljon a koporsóra, amibe az elhunyt fekszik és ezzel még nagyobb fájdalmat szítani a gyászoló család lelkébe? Vagy lemondani róla és sóvárogva figyelni, ahogy betemetik?

A nő tekingetni kezdett előbb a sírt temetőkre, majd az özvegyre, aztán a papra, kántorra. Hirtelen ötlettől vezérelve odalépett az özvegyet karjával támogató fiú-örökös közvetlen mellett álló paphoz, aki eddig semmit sem vett észre egészből és viszonylag tőle telhető módon halkan, de a kántor állhatatos éneklését azért „túlsuttogva” a következőt mondta neki:

- Elnézést Uram! Őőőő… tisztelendő Atyám! Őőőőő …. nos … Nem tudom, hogy mondjam el, de véletlenül beleesett a gyűrűm a sírba az előbb.

A pap kisvártatva az özvegy és annak fiára vetett tekingetések után, valami olyasmit akart mondani, hogy: „…ez nem rám tartozik, kérje meg az özvegyet, vagy a közvetlen rokonságának valamelyik tagját.” És el is kezdte:

- „…ez nem rám …

De a nő nem hagyta végig mondani, szinte azonnal még is rátromfolt az előző mondataira:

- Az a gyémántokkal kirakott gyűrű, 500 ezer dollárt ér.

Ahogy ezt végig mondta a kántor akkorát csuklott, hogy utána fél oktávval feljebb tudta csak folytatni a meghitt énekét.

Aztán egyszerre több dolog is történt.

A gyászoló fiú-örökös – akinek a homlokán egy hatalmas heg volt keresztbe - valamit súgott a pap fülébe és az anyjának kezét megszorítva jelezte, hogy menjenek. A nagy gyászt egy ideig imitáló özvegy kis noszogatás után megindult az út felé, hagyva a sírt betemetőket végezni a dolgukat. Azt mondják a rossz nyelvek, hogy a nő ágyát nem csak hitvesével osztotta meg, hanem bájait gyakorta több hímnemű is megkóstolhatta.

A fia aztán átadta egyik napszemüveges, bennfentes őrző-védőnek az anyja „gardedámságát” ő pedig visszament.

Első megjegyzés:

Te mit tennél, ha egy ilyen helyzetbe lennél?

Mit tennél, ha te lennél az, aki beejt egy temetésen a sírba valamit?

- Hagynád veszni, még ha értékes is, mert nem akarnád a gyászt tovább fokozni és kínos botrányt okozni?

- Te magad próbálnád meg kipiszkálni valahogy a mélyből, még ott helyben?

- Szólnál, hogy beesett és rábíznád a gyászolókra, hogy kiszedetik-e a sírt épp betemetni készülőkkel, vagy hagyják.

- Esetleg megbíznál valakit, hogy később ássa ki a sírt – meggyalázva így helyet – viszont visszaszerezve az értékes tárgyadat?

Nem kicsit groteszk dolog ez!

Második fejezet: A temetés előtti majális

Az utcákon bálozók tömegei hullámoztak és hangosan zsibongtak. A tenger alig volt ötven méterre és hullám morajlás bájosan összeölelkezve az énekekkel kellemes, vidám hangulatot teremtett.

Az út mellett 3-4 emeletes impozáns apartman-hotelek sorakoztak. Az egyik felső emeletének tengerre néző szobájában, baldachinos ágyában a szerelem hangjai sikongták át a tömeg zúgását.

A harsány-szőke, középkorú nő ezután lezuhanyozott. A férfi rágyújtott és egy törölközőt maga köré tekerve kinézett az ablakon. A tenger mindig gyönyörű.

- Mi nézel Tom? – kérdezte a nő mikor visszatért.

- Semmit. Csak a tengert – magyarázta miközben elnyomta a kis asztalon lévő hamutálban a cigarettáját. - Gyere ide – húzta magához a nőt. – Akarok adni neked valamit.

Miután megcsókolta a nőt, előkotort a nadrágja zsebéből egy kis gyűrűt.

- Ez nagyon szép! Miért kapom? – Kérdezte a nő mosollyal az arcán.

- Tudod, hogy a feleségem megcsal. Jó! Én is őt … most már! De nem bánom egy pillanatát sem a veled töltött időnek. Ez a gyűrű – mutatta a nőnek a valóban szép, drágakövekkel kirakott ékszert – egy munkámnak a gyümölcse. Értékes. De nem a kövek, vagy az arany végett, hanem a benne lévő információ miatt.

- Nem értem miről beszélsz Drágám!

- A lényeg hogy Neked adom. Ha velem valami történne…

- Ne már! Miért történne bármi is Veled – vágott a szavába a férfinak.

- Nem áll túl jól a szénám az üzleti köreimben. A „Szivaros”- mindenki így hívja, hogy szivaros – mélázik el egy kicsit Tom, majd folytatja: – … át akar verni. Úgy néz ki a fiam is egy kis sunyi görény és nem akarja kivárni, amíg természetes halálom okán örökölheti a vagyonom. Erre a kis ékszerre sokan fognak vadászni. Jobb, ha nálad lesz. Tudd, hogy sokat ér!

Nem sokkal ez után Tom hirtelen elhalálozik: mesterségesen természetes úton.

Harmadik fejezet: Az átvert becsapott

- Nézze Edgard! – Kezd bele a szemüveges, öltönyös, igen tagbaszakadt férfi. – Az apja a cégünktől kölcsön vett egy igen értékes gyűrűt. Letétbe helyezett nálunk egy kis összeget, amit a bérlés idejéért cserébe társaságunk beszámol. Az apja nem hozta vissza az ékszert és mi nem tudunk kihez fordulni segítségért már. Talán valahol otthon tárolhatja, esetleg odaadhatta a feleségének.

- Nem, az anyám nem hord ilyen ékszereket. – vágja rá Edgard, miközben a homlokán simogatja a rajta éktelenkedő nagy heget. – Mit várnak tőlem?

- Nos Edgard! Nem lennénk hálátlanok. Visszafizetnénk a gyűrű értékének tíz a százalékát, ha visszaszolgáltatja nekünk – magyarázza a szemüveges férfi.

- Ez mit jelent pontosan?

- 450 ezer dollárt – mondja kaján vigyorral az arcán Edgardnak.

Miután Edgard kilépett az iroda ajtaján és a lifttel lefelé haladt azon gondolkozott, hogy ennyi pénzért bármit megtenne. Egy millióval tartozik a „Lepkének”. És a Lepke – mint ahogy azt mindenki tudja – nem szarozik. Ha meg tudná szerezni az apjától azt a gyűrűt és elhozná ide, akkor lehet, kérhetne érte többet is. Akár egy milliót is. Vagy még többet. Látszott a fazonon, hogy nagyon akarja azt a gyűrűt. És akkor ő Edgard, tisztára mossa magát. Újra bekerülhetne a vérkeringésbe és senki nem mondhatná rá, hogy lúzer. A Lepke visszavenné a bizniszbe és megint kaphatna a fehér porból, aztán a várost ismét teríthetné a jó kis drogokkal. 

A tárgyalóba belépett egy rövidre nyírt hajú, vékony lány.

- Mit gondolsz? – Kérdezte a szemüveges férfitől.

- Egy lecsúszott drogos, akinek ennyi pénze soha nem volt.

- Egen. Valami olyasmi. És mit teszel?

- Követem és nem engedem, hogy elcsessze! – morogja csak úgy maga elé a szemüveges.

Negyedik fejezet: A temetés utáni éjszaka

A temetőben csak a ravatalozó oldalán égett két halovány izzó. A hold közepesen világította csak meg a sírokat.

A harsány-szőke, középkorú nő lassan lépkedett az úton, egészen a diófáig. Amikor odaért, pont akkor mászott ki a fa alatt lévő gödörből, egy a homlokán nagy heggel büszkélkedhető férfi.

- Te jó ég! – kiáltott fel és a mellkasához kapott a sötét ruházatú férfi. – Nagyon megijesztett!

- Megvan a gyűrű?- kérdezte a nő.

- Én csak …. láttam … hallottam … és úgy éreztem, hogy … valamit nekem is … kellene... tudja, hogy értem … nem akartam elvenni meg ilyenek. Csak a temetésen láttam, hogy … - szabadkozott és dadogott össze-vissza a pasas.

- Megvan? – kérdezte határozottan még egyszer a szőke, vörös ruhás nő.

- Persze! Itt van. Tessék – azzal nyújtja is a nőnek.

A nő a sírral pont szemben lévő ravatalozó felé biccent egy alig láthatót és elveszi a férfitól a gyűrűt.

Ahogy a kezébe kerül, egy pici csattanás-szerű valami hallatszik. A férfi homlokán, pont ahol a nagy heg éktelenkedik egy pici vörös pont lesz hirtelen. A szemei felakadnak és úgy dől bele a sírba, mint egy liszteszsák.

- Szép lövés – mondja a nő és mosolyogva, felhúzza az ujjára a gyűrűt, majd odalép a sírhoz és amolyan nőies mozdulatokkal, a nyakát nyújtogatva beletekint a sötét gödörbe: - Lejöhetsz arról a tetőről, itt még lesz egy kis lapátolós munkád.

A lövést leadó, tetőn fekvő, távcsöves puskás még mindig a fegyver távcsövébe bámul. Szinte megmerevedve mozdulni sem mer. Egy hangtompítós kézifegyver feszül a halántékának, ami kérlelhetetlenül biztatja egy újabb lövés leadására.

A nőt pont tarkón kapja és bár előre bukik, valahogy a sír szélére esik és ő nem zuhan olyan „elegánsan” bele a gödörbe, mint Edgard.

A szemüveges, öltönyös, tagbaszakadt férfi ekkor meghúzza a kézifegyver ravaszát. A ravatalozó tetején lévő, két lövést leadó lövész feje koppan a tetőn. A szemüveges lemászik, lehúzza a férfi testét, hátára veszi és az eredetileg egy férfinek kiásott sírgödörbe - Tom koporsójára így - még három, friss, „örök elfekvőt” is eltemet, miután lehúzza a nő ujjáról a gyűrűt.

Ötödik fejezet: Ördögi fordulat

A szemüveges férfi egy nagy, rosszul megvilágított, laborszerű csarnok közepén lévő fémasztalra helyezi a gyűrűt.

- Azt gondolom, a feladatot így teljesítettem Uram – mondja és ellép az asztaltól.

A csarnokban négyen vannak. Egy fiatal, szivart szívó, bőr fotelban ülő. A mellette két oldalt álló napszemüveges testőr és egy fehérköpenyes, egyértelmű laborhoz tartozó technikus.

A szivarozó int a fehér köpenyesnek, aki vigyázva elveszi a fémasztalról a gyűrűt és nem messze egy kísérleti asztalon lévő szerkezetbe helyezi.

A gyűrűt nyomás alá helyezi. Majd az egy pillanat múlva enged és kettéválik. A gép beindul és egy nagy búra ereszkedik alá. Kiszívja a levegőt és a gyűrű alá egy kis tálkába, egy lilás ívfény a fém között lévő folyadékot kitolja perem alól.

- Mi lett a szemtanúkkal? – kérdezi a szivarozó.

- Mind meghaltak Uram!

- Hm?

- Azt mondja, mind?

- Így van Uram! Senki nem marad élve, aki tanú lehetne - válaszolja a szemüveges.

- Tudja egy dolgot nem szeretek: hogyha hazudnak nekem – magyarázza még mindig a szivarját a szájában tartó, miközben felkel a fotelból. – Ez a dolog – mutat a kis tálkába közben belefolyatott, fekete folyadékra - felbecsülhetetlen értéket képvisel.

A szemüveges picit mintha zavarba lenne és nem értené, miről akar beszélni a szivaros férfi.

- Uram én nem hazudok! Biztos lehet benne, hogy nem maradtak tanúk! – győzködi most már a kezeivel is gesztikulálva.

- De maradtak! – mondja és miközben kiveszi a szájából a szivarját, biccent egyet.

A két testőr abban a pillanatban, - mintha valami Westernhősök lennének, - a kabátjuk alól kirántják a fegyverüket és az egyik a szemüvegest, a másik pedig a fehérköpenyes technikust lövi fejbe.

A szivarját az asztalon elnyomó röhög egy nagyot, majd miközben kiveszi a kis tálkát a búra alól, ezt morogja: „ …na, most már tényleg nincs szemtanú!”

Második, egyben utolsó megjegyzés:

- Vajon valóban mindig érzed, hogy mikor vagy te az, aki a dolgokat irányítja?

- Biztos vagy abban, hogy te vagy mindig az életben az okozó?

- Amikor a nagy puskájával a szavannában antilopra lövő vadászt épp a lövése pillanatában támadja le egy oroszlán, akkor vajon ki is a vadász és ki is vadász prédája?

Azt mondják, az ördög mindig képes elhitetni veled, hogy:

a: Amit teszel az csodálatos, miközben azért érzed, hogy valami nem oké!

b: Amikor az életben, valami nagyobb dolgot akarsz tenni és közben elfelejted, miért is élsz.

c: Istennek gondolod magad, pedig csak egy ember vagy és az utolsó órád neked is eljön.