A hó sűrűn hullott, és az utcákat fehér takarójával födte el. A város így az ünnepek előtt megmozdult, és mindenki a bevásárlás utolsó rohamára készülve, az üzletek felé indult meg. Lassan araszolt a hóesésben a tömeg. Az autókban volt, aki zenét hallgatott, volt, aki nyomta a dudát keserűségében, volt, aki beszélgetett a családjával és volt, aki karácsonyi veszekedését melegítette be.

- Nem hiszem el, hogy most is el akarsz menni a vén Berghez. – mondta feszülten Harry a felségének, és idegesen tördelte az ujját az autóban.

Mary vezetett, mert Harry nem szerette a dugókat, és csak az idegeire mentek az araszoló autók, így ilyenkor – is – a felesége vezetett. Bár Marynek meg volt erről a jól bejáratott véleménye: a férje nem vezetett jól – sőt, nagyon rosszul, és ő, kiemelkedve az átlagos vélekedésből, jól vezetett, kifejezetten jól.

- Most megint mi a bajod? Folyton csak zsörtölődsz, és mintha semmi nem lenne jó neked –Mary látta a férjét, ahogy az ujját tördelte, és tudta, hogy azért csinálja, mert nem meri a szemébe mondani, hogy nem akar menni, és ilyenkor ez pótcselekvés.

- Ez nem igaz. Csak mindig ugyanaz van. Évről-évre ugyanazokat mondja az öreg, és nincs szükségem még egy kioktatásra és bölcselkedésre. – Harry még mindig az ujját tördeli.

- Pedig nagyon is nagy szükséged lenne arra, hogy szélesítsd a beszűkült tudásod.

- Ha valaki százszor elmondja ugyanazt a sületlenséget, attól miért lenne nekem jobb? – kezd neki nagy elánnal, majd mintha még jobban felhúzná magát mintegy kitör belőle a folytatás: - … különben is, azért mert csak egy kis barista vagyok, nem kell beszűkültnek gondolnod. Tudom, hogy lenézel, mert … - Harry folytatná, de Mary nem hagyja.

- Jaj, hagyd már ezt az önsajnálatot. Mindig ezzel fogsz védekezni a helyett, hogy a valósággal foglakoznál. Attól, hogy ezt emeled magad fölé pajzsként, még nem lesz jobb, nem leszel tőle szebb, vagy okosabb, csak pontosan azt mutatod, hogy magad is érzed, hogy valami nem okés.

- Akkor miért jöttél hozzám feleségül, ha tudtad már akkor is, hogy nem vagyok neked eléggé… - Mary most sem hagyja befejezni a mondatot, és most már ő is kicsit feszülten válaszol:

-  … te hallod, amiket mondasz? Nekem akkor is és most is megfelelő vagy, és nem mentem volna hozzád, sőt nem lennék veled, ha nem lennél nekem fontos és megfelelő…

- … csak megfelelő és nem tökéletes – vág most Harry a szavába, de Maryt nem tudja elnyomni:

-  … lovagolhatunk a szavakon, de attól nem leszel se te, sem én jobb ember. Berg bácsi világhírű tanító, és más bármit megtenne, ha csak egy percre tudna vele találkozni. Neked meg minden évben alkalmad van vele tölteni egy egész estét az ünnepek előtt. Ha egy ilyen bölcs ember szavait van szerencséd hallgatni – még ha szerinted ugyanazt is mondja minden alkalommal – akkor, ha csak egy okos gondolatát sikerül megértened és magadévá tenned abból a mérhetetlenül nagy tudásából, már megérte, hogy vele töltötted karácsony előtti időd minden évben, és én a helyedben törekednék arra, hogy minden ezután következő évben is vele lehessek.

 

 

Mikor James beállt a vadonatúj, méregzöld sportautójával a garázsba, valami leírhatatlanul jó érzés töltötte el.

Felesége benn főzött és várta. Karácsonyi hangulatban sürgött-forgott a konyhában, és jó kedve volt. Meghallotta, hogy megérkezett James, és kiment elé a garázsba, és akkor meglátta az új autót. A garázs nagy volt. Mit nagy, hatalmas. Tele volt szebbnél-szebb és drágábbnál-drágább autókkal. Emily arca elkomorodott picit ahogy James kiszállt az autóból.

- Ez új … ? - kezdett bele bizonytalan hangon Emily.

- Naná. A miénk és hihetetlen, hogy sikerült… - James szemét legeltette az autón, és nem tudott vele betelni, és még a szava is elakadt, majd feleségére nézett, és várta, hogy ő is dicsérje. De Emily reakciója más volt, mint amire számított:

- Akkor ez most azt jelenti, hogy nem megyünk el Indonéziába a jachtos kalandunkra? – kérdezte rezignáltan és picit talán kétségbeesetten.

- Ugyan már, nyaralni bármikor mehetünk… bepótoljuk … – válaszolta neki James, és még mindig az arcán azzal a gyermeki rajongással bámulta az újonnan szerzett autóját, majd folytatta nagy átéléssel: … de ilyen vétel csak egyszer van az életben – magyarázta lelkesen.

Emily szomorúnak látszott. És nem csak látszott, mert a szavai is alátámasztották, hogy csalódott a férjében. Megint.

- Van tizennégy sportkocsid. Mind jó vétel és mind csak egyszeri és megismételhetetlen volt az életben. Van mellette öt nagy értékű használati autód és most fontosabb egy megint hihetetlenül jó vételű sokadik sportautó ahelyett, hogy velem töltenél két hetet. Pont fordítva látom! Autót bármikor lehet venni, de kettesben lenni, együtt lenni sokkal fontosabb! – érződött Emily hangján, hogy nagyon csalódott.

- Jaj, Drágaságom, nem erről van szó, természetes, hogy akarok Veled lenni … - Emily nem bírta ki és hirtelen ötlettől vezérelve félbeszakította:

- … rendben. Akkor legyen. Van új hihetetlen jó vétellel megszerzett sportautód. Örülök … - hazudta, mert inkább harag volt benne, mint öröm. Nyelt egyet, majd folytatta: - … de akkor emellett is vigyél el Indonéziába.

Most James nyelt egy nagyot, és tudta, hogy valami nagyon frappáns kifogást kell mondania, mert ha nem, akkor nagy lesz a baj …

 

 

A hóesés miatt Sarah kicsit késve érkezett a kórházba. Megbeszélték, hogy Charlie várni fogja az műszakja után. Amikor benyitott az orvosi szobába a ritka esetek egyike fogadta: Charlie egyedül volt.

- Azt hittem soha nem érkezel már meg – vágta köszönés nélkül a felesége arcába Charlie.

- Neked is szia! – szúrt vissza Sarah.

A nő örömmel jött, és várta a találkozást. Nagyon jó napja volt. Világhírű énekes lett belőle, és ezt a sikert meg szerette volna osztani mindenkivel, főleg Charlie-val. De ő mindig, kicsit a kelleténél is morcosabb. A nő azt is várta, hogy Berg bácsinál lehessenek megint, ahogy szokás volt eddig minden évben. A férje is kedvelte Berg bácsit, de mégis csak ő volt a tanítványa, és nagyon sokat köszönhetett neki abban, hogy sikeres lett, és … és egyáltalán olyanná vált, mint amilyen most.

- Fél órája várlak. Elfáradtam, nyűgös vagyok, éhes vagyok, és ilyen hóesésben egy óra is lesz, mire Berghez érünk. El fogunk késni… és te pontosan tudod, mennyire utálom, ha elkésünk. – Charlie mindig pontos volt, ezt viszont Sarah-ról nem lehetett elmondani.

Sarah kedve teljesen elment mindentől.

- Persze. Egyébként, ha már ilyen lelkesen kérdezted: nagyon jól sikerült a karácsonyi koncertem – dobta rá minden cinizmusával a nő, hogy azért érezze, mit érez.

- Csodás. Nem arról van szó, hogy nem vagyok kíváncsi rá … - Sarah nem hagyta, hogy befejezze a mondatát, mert tudta, mit akar mondani:

- Nem arról, akkor miről? Kicsit örülhetnél már a sikernek is.

- Nyilván, mert amikor te napi szinten depressziós vagy, mert „ jaj, szarul néztem ki ” meg mert „ Atyaég, milyen kérdéseket tettek fel a sajtótájékoztatón ” na meg mert „ megint kövér vagyok, nem ehetek semmit már”  akkor szerinted én mit szóljak ehhez? Tele vagy feszültséggel a hülyeségeid miatt. Én is mondhatnám, hogy kicsit örülhetnél néha – most Charlie volt cinikus és ripacs, „sipákolós”, elviselhetetlen nőket idéző hangon próbálta imitálni, hogy milyen, amikor a felesége ezeket mondja.

- Most például örültem, de neked ezt is sikerült elcseszned … 

 

 

Este nyolc óra volt, amikor mind megérkeztek. A hóesés nem állt el, és a forgalmi dugók miatt Charlie és Sarah kicsit késett.

Berg bácsi kinn élt a város szélétől is kicsit távolabb egy közepesen nagy házban. A ház szép volt, de amikor a karácsonyi este előtti napon fogadta minden évben a barátait, akkor a ház alatt lévő pincében várta őket. A pince látványa visszarepítette az embert talán száz évvel is. A ház bár jól fel volt szerelve és a központi fűtés adta a meleget az egész épületben, Berg bácsinak itt lenn egy kandallója volt, amit ilyenkor mindig jól megrakott fával, mert ennek a tűznek a melege nem hasonlítható össze semmi mással. A plafonról egy gyönyörű, míves, petróleumos majolika lámpa lógott. A lángja vágtató fényekkel írta körül a pince falait, és olyan meghitt, kalandos, de nyugodt érzéssel töltötte el az embert, amikor is Berg bácsi leült hatalmas barna bőrfoteljébe.

Egy hatalmas faragott és lakkozott faasztal körül ültek, ami jól meg volt rakva tálakkal, és azokon különféle süteményekkel. Berg bácsi már öreg volt, de ilyenkor fél napig csak sütött és csak sütött. Legálabb hat-hétféle sütemény, poharak és egy tucat ital díszítette így a nagy asztalt.

- Egyetek és melegedjetek kicsit – kezdte Berg bácsi, miután mindenkit megölelgetett, és helyet foglaltak.

Mindenki mosolygott és vidámnak tűnt, de pár órával ezelőtt mindhárom pár veszekedett, bemelegítve a „karácsonyi átszellemüléshez”.

James az új autóval akart jönni, de Emily hallani sem akart róla. James nem tudta – vagy nem akarta – megmondani, hogy mikor mennek el kettesben Indonéziába.

Sarah szerette Charie tudását és határozottságát, de teljesen kikészítette a feszes életvitele, és nem tudta elmagyarázni neki, hogy egy művész fesztelensége és szabadságfaktora letörik, ha folyton kalitkába akarják beletuszkolni.

Mary mindig is vagány pasikba volt szerelmes, de kicsit belefáradt folyton azt bizonygatni, hogy Harry egy egyszerű baristaként is szerethető még akkor is, ha ő nőként több pénzt keres, jobban vezet autót és a háztartáshoz, meg a pénzhez is sokkal jobban ért.

Berg bácsi látta a szemével, hogy a párok örülnek, és nagy a „szeretet”, de a lelke mélyén meg tudta, hogy hatalmas szakadék húzódik meg sötéten a párok között, ami viszont szemmel láthatatlan.

Sarah vett először a sütemények közül, majd őt követve mindenki választott egyet-egyet, és valóban jó ízzel falatoztak. Berg bácsi tényleg finomakat tudott sütni.

- Berg bácsi, mindig mondtam, hogy pályát tévesztett, elmehetett volna lazán szakácsnak – mondta Sarah, mire mindenki nevetett és egyetértően bólogatott. Talán így még finomabbnak érezték az ízeket.

Berg bácsi először azt gondolta, vár egy kicsit, de most mégis csak úgy gondolta, hogy itt az idő a szakadékokat felfedni, így hát egyszerű kérdéssel kezdte a talány feltörését:

- Na, meséljetek, hogy vagytok?

Ez a kérdés van, hogy töltelék, van, hogy csak egy „nem tudom, mit kérdezzek” kérdés, és van, hogy nagyon alapos oka van valakinek, hogy feltegye. Berg bácsi nagyon is tudta, mit akar, és hogyan akarja elérni, és azt is tudta, hogy a végén mi lesz végső válasza és tanácsa.

Azt is tudta, hogy kérdésére mindannyian egységesen azt válaszolják, hogy:

„Jól vagyunk”

Berg bácsi természetesen nem hagyta annyiban. Most kezdődött csak az igazi „nyúl kiugrasztása a bokorból”. Régóta ismerte már őket, és szinte pontosan ismeri a problémájukat is. De talán most lett megfelelő az idő arra, hogy ez felszínre is kerüljön.

A következő órában Berg bácsi mindenki sérelmére konkrétan rákérdezett.

James-éknél volt pénz, de valahogy az értéket nem találták meg közösen. Mary nem tudta kezelni azt a helyzetet, hogy ő „jobb”, mint a férje. Sarah túl sikeres lett, és a siker terhe alatt összerogyni készült, amit Charlie nem látott, így segíteni sem tudott, pláne úgy, hogy szögletes személyisége sem segített a megoldáson. Szóval bár mind szerették egymást, mégis problémás volt az egész helyzet.

Így aztán amikor Berg bácsi belekérdezett a fájó és ingoványos pontokba, akkor tulajdonképpen egy jó nagy veszekedésbe torkollott a párok közötti beszélgetés.

Berg bácsi csak figyelt és hallgatott… és tudta, hogy mindannyian jól nevelt emberek és nem fognak sem verekedni, sem pedig hisztisen, menekülve kirohannia pincéből, hanem úgy viselkednek majd, mint ahogyan azt várta.

Miután kitombolták magukat, és mindenki egymás fejéhez vágta a válogatott szidalmait és sérelmeit felszínre hozta, mintha elfáradtak volna, elhallgattak, és dúlva-fúva dacos kisgyerekként ültek szótlanul egymás mellett.

Erre várt Berg bácsi.

 

 

- Nos, ez szép volt - kezdett bele mosolyogva: - … a helyzet az, hogy a legnagyobb hiba, ha az ember úgy haragszik a párjára, hogy nem mondja el neki azt, amit gondol, de elvárja tőle, hogy találja ki, értse meg, és oldja is meg azt a problémát, amiről természetesen nem is tud. És most nem a felszínes dolgokra gondolok, hanem a mély problémákra, amit van, hogy nem is mersz elmondani, mert annyira ciki. Na de ha nem mondod el, miért várod, hogy megoldás legyen rá? Természetesen a feszültségeket nem feltétlenül kellene karácsonyra tartogatni. De a nagy ünnepek hatalmas erőket mozdítanak meg. A kettősség itt is megjelenik. Karácsonyi szeretet, várakozás, öröm, akkora hatalmas jó, hogy elkerülhetetlenül megjelenik a rossz is. Az ajándék mellett előkerül kisbalta, a csókok mellett a gonosz szavak és a szeretet mellett a bántó viselkedés… aztán lehetne még folytatni a sort. De a legnagyobb baj mégsem ez, mert kis odafigyeléssel ezeket mind lehet orvosolni. A probléma gyökere abban rejlik, hogy a profán világ nem kínál boldogságot. Az emberek összekeveredettek és becsapottak. A világ ugyanis csakis boldogulást „árul”. Boldogság álcájába csomagolt boldogulást. Ékszereket, jachtot, autót, hatalmat, sikert, gazdagságot, pozíciókat, pénzt, élvezeteket… El akarják adni nektek és a többi embernek a boldogulást, és arra ösztönöznek, hogy ezeket a világi dolgokat hajszoljátok. De ha körülnéztek magatok körül, - sőt, ha csak magatokba néztek – azonnal láthatjátok, hogy hiába a pénz, a siker, a gazdagság… ettől nem lesz az ember boldog. Sőt, pont ezek képesek romba dönteni emberi életeket és kapcsolatokat. Az emberi lelket a profán világ árulta „boldogulás” nem tudja megtölteni és boldogsággá fordítani. A boldogulás ingatag, egyáltalán nem örök. A boldogulás véges és instabil. Tökéletlen. Mégis ezt a tökéletlenséget árulják nektek a boldogság köntösébe bújtatva… és minden ember veszi és csak veszi. Pedig a lelket kéne táplálni és a boldogság felé igyekezni. A legnagyobb érték, az hogy te vagy a másiknak, minden jó és rossz tulajdonságoddal. A világba is mezítelenül érkeztél. Nem volt nálad se arany, se gyémánt, sem pedig papír bármilyen pozícióra vagy vagyonra. Hát akkor „Azt” a személyt szeresd, és bár nem tilos a boldogulás, de soha ne hagyd, hogy elvigye a fókuszod a valódi értékről, a szívről és a lélekről, arról, amiről a karácsony is beszél neked minden évben:

Ha hiszel benne, a szeretet szeretetet teremt, és ez a szeretet a békét alapozza meg a szívedben, és ahol béke van, ott a lelked örökre összeforr a másikéval.

Would you like more?

Subscribe to my newsletter to get the newest short stories by Vladimir Weaver!
E-mail address*

I want more!