Menü bezárása

Főoldal Ajánló Vélemények Novellák Versek Regisztráció Belépés Vásárlás Támogatás

Legújabb bestsellerek

Vladimir Weawer 13+1

Olvasd el ingyenesen!

...azt nem tudni, hogy történetünk vajon a távoli jövőben vagy a régmúltban játszódik-e. Csak egy bizonyos, hogy a Mynodis bolygó az, ahová elröpít a 13+1. A sok világégés után egy látszólag nyugalmas korszakot kezdenek az emberek, ahol mindenki munkája szükséges, és mindenki viszonylagos biztonságban és elismerésben, jó életet élhet.

Ha élhetnél egy olyan életet, ahol nem leszel soha beteg, alig öregszel és akár örökké élhetsz, akkor mi az amit megtennél érte? Vajon ezért cserébe odaadnád-e az egész életed? 13 osztályba kerülhetsz, ahol az alsóbb osztályokhoz tartozók és a felsőbb osztályok életszínvonala között akkora szakadék tátong, amelyet el sem tudnak képzelni a kisemberek. Ree Vox a legszegényebbek osztályába született bele. Egyszer az életében viszont minden ember választhat jó és rossz, gazdag és szegény élet között.

Image placeholder
Advent Karácsony Szeretet

Ádvent van. Három gyertya ég a koszorún, ami jelzi, hogy pár nap múlva Karácsony.
Laura feje - így Karácsony előtt - azt sem tudja merre áll és az sem segít ebben, hogy pár napja ördögien képesek kiakasztani a gyerekei is. Napok óta olyan feszült, hogy szét tudna robbanni. És természetesen mindjárt Karácsony és sehol sem tart még. Mi jöhet még? Szerencsére a főnöke megkönyörült rajta és nagy kegyesen kiadta a szabadságát, így jövőre kell csak dolgozni menni. Jövőre! Viccesen hangzik, de olyan ügyesen elmegy. Bezzeg a munkaidő, na az nem telik olyan gyorsan.
A férje, szegény már nem ilyen szerencsés. Akkor lepődne meg, ha nem kellene bemenni Szenteste is dolgoznia. De ha az ember ügyletes, akkor nincs ünnepnap, nincs megállás. Laura például ezt sem fogja tudni megszokni soha.
Most minden úgy feltorlódott és az sem sokat segít, hogy édesanyja takarít, bevásárol és kicsit a mosásban is tüsténkedik. De neki is el kell menni egyszer.
Laura ma épp egy agyvérzés gyanús őrületen van túl, mikor is a két virgonc gyerkőc Lina és Mike sikeresen rántották le sikítva az asztalról azt a 24 óráig készült krémet, amit most szeretett volna beleügyeskedni a tésztába. Hatalmas kiabálás után némiképp megszeppenve bár, de meg nem törve, tulajdonképp jó ha két percre volt nyugalom és csönd, majd újra kezdődött minden elölről. Hangzavar, lótás-futás a lakásban önfeledt játék és megállíthatatlan tombolás.
Laura csak túl akarta élni. Túlélni a percenkénti szívinfarktust, túlélni ezt a pár napot Karácsonyig, túlélni, hogy a gyerekei ne borítsák ki teljesen, túlélni a túlélhetetlent.
Na de nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogyan azt szokták is volt mondani. Nem telt bele pár perc és hatalmas robajjal csattant a kőpadlón a bútorra felrakott, de az önfeledt szaladozás okán szélére kitotyogott váza, amit egy rosszul bevett kanyar utáni bútor- gyerek ütközés már csak a gravitáció erejére kellet bíznia, ami meg is hozta az eredményt.
Na most lehetett volna ez rosszabb is, mert bár a koppanás, csattanás igen jelentős hanggal járt és mindenki akaratlanul is hatása alá kerülve csak erre tudott figyelni, de lévén, hogy a váza fémből készült, a hanghatást és az ijedséget kivéve, más nagyobb baj nem történt.
Azt gondolom, hogy mindenkinél van egy bizony komfortzónahatár, illetve egy olyan pont, amikor elszakad az a bizonyos cérna. Na, Lauránál ez volt az a pont.
Napok óta nem bírt a gyerekek türelmetlen karácsonyvárásával, a kiborított krém, tegnap eltörött pohár és most a váza és egyáltalán az, hogy bármikor is kiáltott és utasított rendre egy gyereket, a másik éppen ez alatt volt képes elkövetni a következő csínt, és ha ez nem lett volna elég, a megrovás soha nem tartott pár percnél tovább, a gyerekek, mint a kisördögök zakatoltak tovább letarolva a világot. Betetőzött:
- Hát nem hiszem el! Miből vagytok ti? …a jó Isten áldjon már meg benneteket! Nem lehet az embernek egy perc nyugalma sem? – Laura szinte őrjöngött és úgy ordított, mint ahogy az csak a csövön kifért, miközben - mint ahogy eddig mindig is - a gyerekek megszeppentek pár pillanatra és várták, hogy mi lesz a büntetés, de mégis viszonylagos nyugalomban, hisz eddig sem történt nagy baj. De ez most, mintha kicsit más lett volna. Mintha ez nem lett volna olyan, mint az eddigi veszekedés. Persze Laura folytatta kiabálását: - …fel foglak egyenként pofozni benneteket és szólok az angyaloknak, a Jézuskának – és itt picit elgondolkozott, de ha már kigondolta kimondta – és ha kell még az ördögöknek is, hogy ne hozzanak nektek semmit! Sőt! Ha lehet, kerüljék el ezt a házat messzire, mert két ilyen végtelenül rossz gyereket, már régen nem láttam. Mit képzeltek ti magatokról, mondjátok meg nekem?!
A gyerekek a váza bukfencezése után, mintha megfagytak volna, egy helyben álltak és ez, az anyjuk költői kérdése után sem változott. De szólni egyik sem szólt. Bölcsen vártak, hátha enged a helyzet egy kicsit, és ha nincs baj, akkor lehet tovább ficánkolni.
A nagymama a fejét csóválta. Nem igen szokott beleszólni a lánya gyereknevelési stratégiájába, de most, hogy kicsúszni látszott a kezéből ez a feladat, csendben és lassan felkelt, elővett két bögrét, megtöltötte forró kakaóval – amit az imént készített, miközben a gyerekek intézték a vázadöntést - majd ugyanolyan lassan odasétált a vesztőhelyre és nehéz szívvel bár, de megakasztotta a veszekedés programot.
- Mike! Lina! Most leültök az asztalhoz. Itt ez a két, kispohár kakaó. Tudjátok, most jön a Karácsony! Így ebbe a pohárba az angyalok varázslatot hintettek – a gyerekek az első szavakra alig figyeltek, de a varázslat szóra, már teljes koncentráltsággal fordultak a nagymama felé. – Vegyetek elő egy füzetet, vagy papírt és ceruzákat, tollakat. A feladat az, hogy rajzoljátok le, milyen ajándékot szeretnétek. De minden rajz előtt kell kortyolni hármat a kakaóból! Nagyon fontos! Nem kettőt, nem egyet és nem négyet! Pontosan három kortyot. Aztán egy rajz. Legalább tíz rajzot kell készíteni, és a Jézuska ezek közül fog választani a szerint, mennyire voltatok jók mostanában – a nagymama a „jók” szót erőteljesen megnyomta és figyelte, ahogy a két gyerek lesüti picit a szemét, de mert izgalmas volt a feladat, azonnal visszaemelték a tekintetüket a nagymamára, aki természetesen folytatta: - …a végén pedig lerajzoljátok, hogy mivel engesztelnétek ki az Anyut és az Aput, ha esetleg (én nem tudhatom) valami rossz fát tehettetek esetleg a tűzre – ékelte be huncutul és természetesen jó okkal ezt a mondatot, mintha nem is látta volna, ahogy épp őrületbe kergetik az édesanyjukat és felborítják a lakást.
Pár pillanatig nem történt semmi. Megfagyott a levegő. Édesanyjuk tajtékzása, majd a nagymama lágy hangon elmondott kérése, egészen ellentétes hangokat hagyott a levegőbe.
De ez a pár pillanat elmúlt. A két gyerek, mint két kisangyal fogott egy csomag papírt és annyi színes ceruzát, amennyit csak elbírt. Leültek az asztalhoz, akkurátusan belekortyoltak a poharaikba – nagyon odafigyelve a három kortyra - és belekezdtek koncentrálva a rajzaikba.
A nagymama elmosolyodott és intett a lányának, hogy jöjjön félre a konyha asztalhoz, hogy ők meg oda ülhessenek le messzebb a gyerekektől. Most már lehetett hallani a háttérben szóló karácsonyi zenét, amit eddig a gyerekek zsivaja nyomott el. A távolság és a zene pont elégséges volt, hogy a gyerekek ne hallják, amit beszélgetnek a felnőttek.
- Ugye most nem fogsz kioktatni, meg lelkizni velem? – kérdezte kicsit megsértve, igazságtalanul Laura.
A nagymama annyira nyugodt volt, mint még talán soha, még egy kis mosolyt is megengedett magának.
- Azt gondolom, hogy most jobban megérdemelnéd, hogy elverjem a feneked, mint az unokáim. – kezd bele még mindig mosolyogva jó kedéllyel. – De mert Karácsony van és mert én jó, ha kétszer poroltam ki egész életedben a feneked, most sem teszem, hanem inkább megkérdezlek: Hogy érzed most magad?
Laura nem tudta mire vélni ezt a kérdést. Annyira disszonáns ez az egész helyzet most, hogy tulajdonképpen csak hebegni tudna erre válaszul. Persze összeszedi azért magát és mélylevegő után belekezd.
- Elegem van ebből az egészből – édesanyja még mindig mosolyog, olyan arccal, mint aki pontosan erre a válaszra számított. - …ez az egész Karácsony …nem ilyennek képzeltem … ez egy nagy rémál… - folytatta volna, de ebben a pillanatban belefojtotta a szót.
- Laura! Édes lányom! Na, eddig és ne tovább! Hadd meséljek el neked egy történetet, hátha okulva belőle, elkerülöd ezt a hibád és az előző, majdnem befejezett mondatod megváltoztatod majd kicsit.

Valamikor régebben, a város zajában megcsömörlött lány elhatározta, hogy felmegy a messzi rokonaihoz a hegyekbe. Mégis ott nyugalom van, nincs az a nagy hajtás, jó a levegő és csodálatos a táj. Legalábbis mindenki ezt mondja.
Jó pár óra utazás után megérkezett a kis faluba, ahol nagy szeretettel fogadták a rokonai. Pár óra akklimatizálódás után, valahogy, mintha mindenki bármiről is kezdtek volna beszélni, a végére a csoda szikla kilátót említették.
A lány nagyon kíváncsi lett, hogy mi lehet ez pontosan.
A rokon meg a többi ott élő nagy lelkesedéssel mesélte, hogy ez, az itteni hely csodája. Aki ide jön turista, ismerős, rokon, barát az mind kimegy, megnézi és ámulatba ejtve jön vissza és az emlékét hazautazás után is megőrzi, sőt évekkel később is legendás élményként mesél róla.
Szó, szót követ és végül a lány annyira kíváncsi lesz, hogy meg akarja magának nézni. De mert az utazás azért csak hatással van ilyenkor az emberre és a házigazda épp elfoglalt így rokona azt javasolja neki:
- Pihenj egy kicsit. Bár nem olyan nehéz az út, de mégis sokat kell gyalogolni. Vinned kell egy magasított szárú csizmát, illetve egy kötelet karabinerrel. És azért tényleg kipihenten érdemes nekivágni. Nekem most egyébként is dolgom van és csak később, vagy holnap tudnám megmutatni neked.
- Olyan nehéz oda találni? - kérdezi a lány izgatottan és mint aki nem bír magával, már azt a tervet szövögeti, hogy bizony most azonnal nekiindul.
- Nem nehéz. Egyedül is odatalálsz, de azért csak jobb ha van veled valaki, mert nem szeretném ha lepottyannál onnan. Azért kellemetlenül meg tudod ütni magad, ha lecsúszol.
A lányt ez persze nem hatotta meg és annyira fejébe vette, hogy megy, hogy a rokon ezt látva rajta nem is akarta lebeszélni.
- Én most akarok menni, nem tudom meddig maradok és akarom ezt a csodát látni! –magyarázza eltántoríthatatlanul a lány.
- Hát… bár én nem ajánlom, de rendben. De akkor vigyél csizmát, meg kötelet magaddal.
- Nem tudom, csak plusz súly, nem akarom teljesen kidögleszteni magam. – ellenkezett a lány kicsit.
- Szükséged lesz rá, ha meg akarod nézni.
A lány figyelmesen hallgatta rokonát, de elengedte a füle mellett. Nagyon menni akart már. Persze odafigyelt rá, hogy hol veszélyesebb és merre kell menni, de amit mondott az nem tűnt nagyon bonyolultnak. Így aztán elindult.
A falu egy kis völgyben volt és onnan nem is nagyon látszott, hogy a mutatott út milyen magasra vihet.
Nagyjából egyenesen kell menni. A jelzést követve a lány igen hamar, - talán negyed óra sem telt amikor - elérte az említett csak „ragacsosnak” hívott részt, amin átvergődnie egy jó derekas óra volt. Nyakig saras lett, és az egyik cipőt negyed óráig kereste a dzsuvában. Elgyötörve egy negyed óra alatt érte el azt a sziklát, amihez kellett volna a kötél és a karabiner. A lány sem csizmát sem kötelet nem hozott magával természetesen, mert feleslegesnek érezte. Lenézve a szikla bár nem volt őrülten mély, mégsem lehetett csak úgy egyensúlyozni rajta.
A lány elment a végsőkig, amíg csak mert. De minden egyes lépéssel azt kockáztatta, hogy a mélybe zuhan. A szíve kalapált! De mert a cipőjére száradt sártól csúszott a lába, így alig pár métert tudott menni kapaszkodva, és ott kikukucskált.
„Szép kép” tárult elé…
Egy jó pár óra múlva ért vissza.
Nem is olyan sokára előkerült a rokon is, aki kíváncsian érdeklődött:
- Na, milyen volt?
- Háááááááát… szebbre számítottam. – válaszolt a lány kicsit elgyötörten.
A rokon kicsit elkomorodott. De mivel végignézett a lányon, pontosan tudta mi történt!
- Akkor most szépen lepihensz, alszol egy jót és amikor felébredsz kimegyünk és újra megnézzük!
- Engem már annyira nem érdekel! Láttam, amit kellett. – magyarázza a lány.
A rokon nem vitázott vele. A lány lepihent és azzal a mozdulattal átaludta az egész éjszakát.
Reggel a rokon már várta, kezében két pár magasított szárú speciális csizmával, két kötéllel és karabinerekkel.
- Mondtam, hogy nem megyek! - akadékoskodott a lány, még mielőtt meg tudott volna szólalni a rokon.
- Nem láttál te semmit. Szóval jössz szépen velem, hogy nehogy azt a hírt vigyed, hogy itt nincs látnivaló.
Még egy kis ideig ment ez a megyek, nem megyek vita, de mivel jól nevelt volt a lány és a rokon végül is kedvesen noszogatta, ráállt és bár nem nagy kedvvel, de beadta a derekát.
- Én nem fogok semmit cipelni!
- Mondtam én ilyet? – mosolyogott egy jót a rokon és azzal elindult cipelve mindkettőjük felszerelését.
Nem sokára elérték azt a kis mocsaras részt. A rokon odanyújtotta a csizmát a lánynak.
- Nem akarok egy ilyen út alatt százszor átöltözködni.
- Az jó, mert nem is kell! Csak egyszer oda, meg egyszer vissza. – magyarázza nevetve a rokon.
A lány kicsit szájhúzva elvette a kínált csizmát és lecserélte a cipőjét.
Nagyjából 10 perc sem telt el és már ki is értek a mocsárból. A csizma valóban aranyat ért és pompás haladási sebességet adott, nem úgy mint tegnap a cipővel a másfél óra szenvedés.
10 perc múlva már a sziklafalnál voltak. Közben visszavéve a túracipőt, a lány derekára és vállára erősítette a biztosító kötelet és a sziklafalba rögzített sínbe akasztotta a kötél másik végén lévő karabinert. A rokon ugyanezt megismételte magánál is. Ő ment előre és közben a lány kezeit fogva picit húzva maga után. Kérte, hogy csinálja azt, amit ő, lépjen oda ahova ő.
A lány pontosan érezte, hogy ez valóban veszélyes, de így, hogy a kötél biztonságot nyújt már sokkal merészebb az ember. A látvány ott ahol a sok fától alig látott tegnap lassan, szépen tisztult. Szépen spirálisan haladtak felfelé jó sokáig és fél óra múlva felértek a tetejére. Leakasztotta a rokon róluk a karabinert és még nagyjából két métert kellett felkapaszkodni, mire kiértek a szikla tetejére, ahol már egyetlen egy fa sem gátolta a kilátást.
A lány szája tátva maradt. A rokon mosollyal nyugtázta, hogy „na ugye, hogy ugye” helyzet van. Amerre a szem ellát gyönyörű erdős rész, a sziklák ott még magasabbra hágtak és ilyenkor felhők veszik körül, mintha a mennyország és a mi világunk határa lenne. Nem olyan mesze lent pontosan tizenkét tó terült el, amit bár a lány nem tudott megszámolni – csak a rokon tudta pontosan - de csodálatos látványt ezzel még megkoronázták.
Most, hogy nem kellett a mocsárba kis túracipővel ragadni nem kellett a szikla oldalán cidrizni, hogy mikor csúszik a szakadék mélyébe egészen másképpen történt minden. Felkészült volt és meg is lett az eredménye. A rokon ekkor csak ennyit mondott!
- Soha nem a hegy tehet arról, hogy te mennyire tartod szépnek! Valójában te vagy az, aki tehet arról, hogy milyennek fogod látni.

A nagymama amint befejezte a történetét. A lányára nézett és így folytatta.
- Advent van. A „várakozás” ideje. Nemsokára Karácsony. A világ egyik talán legszebb ünnepe. Nézd, milyen szépen rajzolnak ott a gyerekeid! És nézd, milyen szép gyerekeid vannak. Ők azok akik, majd ha annyi idős leszel, mint én meghallgatják a történeted és örömöd leled bennük. És ők azok, akiket most neked kell nevelned. Egy kicsi varázslat és minden működik. De nem a Karácsony tehet arról, hogy milyen lesz, hanem te magad tehetsz arról, hogy milyennek fogod érezni. Készülj fel és tedd örömteli, csodálatos ünneppé a gyerekeiddel.
Laura megértette, odabújt az Édesanyjához és csak ennyit súgott a fülébe:
- Köszönöm! Mihez kezdenék én nélküled?
- …hát neked kéne kakaót csinálni nekik és elmondani a varázslatot … - mondja mosolyogva, majd folytatja: - soha ne mondd, hogy nem ilyennek képzeltem. Tegyél róla, hogy olyan legyen, mint amilyet a legcsodálatosabb álmaidban látsz.

Áldott, békés és nagyon boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!

------------------------------------------------------------------------------------------

Vladimir Weaver Novellái

Felhívás: Itt van végre Vladimir Weaver sci-fi regénye a: "13+1"
Olvasd ingyen: vladimirweaver.com

Továbbiak a kategóriákban

Image placeholder
Advent Várakozás

2019-12-18

Advent -Karácsony